A felsőoktatás-pedagógia életre keltésének a legfőbb ideje van

"(...) a hatékony pedagógiai munka jó tapasztalatainak regisztrálása, terjesztése, kiaknázása egy különlegesen fontos és szakmai figyelemre érdemes terület" Hunyady György, az ELTE professor emeritusa szerint. A beszélgetőpartnere Dr. Dorner Helga, az ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézetének intézetigazgatója volt, aki a 2023. október 25-ére tervezett Felsőoktatás-pedagógiai Konferencia szervezője is.

Meggyőződésem szerint a felsőoktatás-pedagógia életre keltésének a legfőbb ideje van. Voltak ennek a szakterületnek nagyon biztató kezdetei Magyarországon, itt külön kiemelném a FEPEKUK-ot (A Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpontot), amelyet a nagy szakmai műveltségű, széles nemzetközi látóterű Zibolen Endre vezetett és a terület kiváló nemzetközi áttekintéssel rendelkező dokumentációs központtá is fejlesztett. Sajnos ez a hektikus tudománypolitika rángatózása következtében összevonásra került és elpusztult, de most a terület művelésére nagyobb szükség van, mint valaha. Túl azon, hogy a felsőoktatási intézményrendszerre egy fontos, interdiszciplináris szakterület világszerte és ezen intézmények hatékony oktatási/munkaerő-gazdálkodási szerepe a közfigyelem tárgya sokhelyütt, Magyarország e tekintetben (is) egy sajátos helyzetben van, az ún. modellváltás – most ne részletezzük vagy bíráljuk, milyen vonatkozásban – az intézmények önálló irányítását, külön állását, kuratóriumaiknak sajátos érdekérvényesítő lehetőségét nagyban megnövelte, ami egyet jelent a széttagolódással. Ilyen körülmények között a hatékony pedagógiai munka jó tapasztalatainak regisztrálása, terjesztése, kiaknázása egy különlegesen fontos és szakmai figyelemre érdemes terület.

A konferenciánk felépítése – hogy stílszerűen fogalmazzak – didaktikus volt abban a tekintetben, hogy a lehetőségek keretei között érzékeltette, hogy a felsőoktatási intézmények működésének van egy átfogó makró-, egy intézményi mezo-, és az oktatási folyamat helyzetére koncentráló mikroszintje. Felkészült szakemberek, érdekes, informatív, jó hangulatú vitája folyt, reményem szerint kedvet csinálva ahhoz, hogy a még távolról sem kimerített hármas kérdéskört többen, sok oldalról vizsgálják és kimunkálják. Ilyen szempontból a konferenciát én egy ígéretnek is tekintem, hogy a kezdeti jó szakmai élmények alapján ez az önkéntesen kiválasztódott szakértői gárda egy átgondolt tematika kidolgozására alkalmas országos konferencia kiindulópontjául szolgál ez év őszén.

Az elmondottak alapján én nem látok minőségi különbségeket a prezentációkban és a vitákat stimuláló opponensek szerepében, annyit elmondhatok, hogy az én úgymond főelőadásomhoz hozzászóló Kovács Mónika és Rapos Nóra minden érdemi kérdésfeltevésre jól rezonált és tartalmilag tovább is vezették azokat. Én ezt az alkalmat arra használtam fel, hogy azt a – sokféle pedagógiai szituációban újra és újra jelentkező – problémát érzékeltessem, hogy a mai magyar felsőoktatásban sajnálatos módon elhalványulnak a nemzeti tudomány művelésének, képviseletének, továbbvitelének a szempontjai, még ha látszólag a hektikusan változó oktatási/tudománypolitikai kormányzat ezt hangsúlyozni is látszik.