Intergenerációs tanulás műhelysorozat - Erasmus+ 60 projekt

2023.03.29.
Intergenerációs tanulás műhelysorozat - Erasmus+ 60 projekt

Az Erasmus+ 60 nemzetközi partnerségben megvalósuló projekt keretében a Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet munkatársainak vezetésével egy intergenerációs tanulás műhelysorozat jött létre 2022-ben tesztjelleggel. A műhelysorozat keretében használt módszerek tesztelésében a Mendel Egyetem (Csehország) és a Spliti Egyetem (Horvátország) vettek részt, a program koordinátorai az intézetünk kollégái, Kovács Zsuzsa és Gulyás Barnabás voltak, kutatóként Schiller Emese támogatta a megvalósítást. A műhelysorozat előkészítése során a projektalapú tanulás és a közös irányítás (co-management) elvekre épülő módszertan került kidolgozásra, amelyet a partnerek a saját igényeikre szabva szervezték a műhelysorozatot. Magyar részről a közösségszervezés BA képzés elsőéves hallgatóit, valamint az Intézetünk által koordinált Harmadik Kor Egyeteme időskorú résztvevőit vontuk be. 

A 2022/2023. tanév őszi félévében összesen hat alkalommal megvalósuló műhelyalkalmak során a résztvevők kis csoportokban dolgoztak egy általuk választott témakörhöz kapcsolódóan. A program hozzáadott értéke, hogy a megvalósítás során a közös irányítás (co-management) alapelvére támaszkodva a résztvevők-oktatók együttműködése, közös felelőssége és irányítása mentén zajlott a teljes műhelysorozat. A résztvevők a projekteredményeiket egy prezentációban mutatták be 2022. december 1-én. A prezentációkról rövid kisfilm is készült, amelyet az alábbi linken lehet megtekinteni.

https://www.youtube.com/watch?v=2rqak3RpFsI&ab_channel=ELTEPPK


A tesztjelleggel megvalósult programot a nemzetközi partnerekkel folyamatos nyomon követés és értékelés egészítette ki. A jövőben az adatok elemzését várhatóan több publikáció is megjelenik majd. 

Az intergenerációs tanulásra fókuszáló három konzorciumi partner a programok tanulságait egy gyakorlati kézikönyvben foglalták össze, amely az alábbi linken olvasható és tölthető le:

https://www.erasmusplus60.uvsq.fr/enhancing-lifelong-learning-through-intergenerational-learning