Erasmus a gyakorlatban - Ismerd meg Denizt, aki gyakornok az FTI-ben

2022.01.30.
Erasmus a gyakorlatban - Ismerd meg Denizt, aki gyakornok az FTI-ben

Hogy hívnak, hány éves vagy és honnan származol?

Deniz vagyok, Törökországból. Egy kis városban születtem Kütahyában, ami Törökország nyugati részén található. 29 éves vagyok.

Mit csináltál mielőtt Magyarországra jöttél?

Angol tanár voltam, hat évet dolgoztam egy általános és középiskolában. Ezek mellett a mester képzést végeztem felnőttoktatásból. Lehetőséget kaptam az Erasmus program keretein belül egy gyakornoki munkára, így kerültem ide. Előző félévben kezdtem el írni a szakdolgozatomat, ezzel most is foglalkozom.

Szóval van egy tanári diplomád?

Igen, BA tanári diplomám van, egy állami iskolában dolgoztam.

Előbb említetted, hogy Erasmussal vagy most Magyarországon, Miért ezt a programot választottad?

Igazából az Erasmusra nagyon egyszerű volt jelentkezi. Eleinte úgy tudtam, hogy két hónapra jövök majd, de felajánlották a gyakornoki lehetőséget, ami maximum 12 hónapra szól, végül 9 hónapra fel is vettek.

És miért Magyarországot választottad?

Turistaként jártam már itt hét évvel ezelőtt, nagyon tetszett Magyarország építészete, ételei és az emberek kedvesek voltak hozzám.

Mi gondolsz az emberi erőforrás tanácsadás mesterszakról?

A tanároknak köszönhetően, akik megengedték, hogy bejárjak az órájukra, megtanultam, hogy a tanácsadás mennyire fontos és nélkülözhetetlen a munkahelyeken a megfelelő légkör megteremtésében, és hogy a munkavállaló munkával kapcsolatos problémáit megfelelően oldják meg.

Milyen órákon vettél részt az őszi félévben?

Vezetéselmélet, pszichológia és kutatásmódszertanon veszek részt jelenleg. Ezek nagyon szükségesek a mester és a doktori hallgatóknak is. Nagyon élvezem mindegyiket.

Miért választottad ezt az Intézetet?

Mindenki ismeri az ELTE hírnevét, mint a legnagyobb magyar egyetemét, természetesen ezért is ide akartam jönni. Felnőttoktatásból írom a mesterszakos diplomamunkámat, a tanári karrierutam ebbe az irányba fordult, jobban érdekel a felnőttek oktatása. Törökországban kevesebb ezzel foglalkozó program és képzés van, ami az MA és a PhD-s hallgatóknak szól, szóval megnéztem az ezzel kapcsolatos lehetőségeimet Európában, és nagyon megtetszett az ELTE és az itt tanító tanárok munkássága.

Mit gondolsz az Erasmusról, mint kapcsolatépítő lehetőségről?

Az Erasmus egy csodás lehetőség, hogy barátokat szerezzünk a Föld minden tájáról és emellett nagyszerű alkalom arra, hogy új lehetőségeket találjunk a jövőnkkel és a karrierünkkel kapcsolatban. Természetesen vannak kihívások is. Én nem vagyok egy extrovertált személyiség, a beszélgetés kezdeményezés külföldiekkel néha nagy kihívást jelent nekem és kulturális sokkot, de egy nagyszerű módja, hogy megismerd magadat és új lehetőségeket találj munkával kapcsolatban vagy a közösségi életben.  Fontos, hogy nyitottan állj az új kultúrákhoz. Én egy kis városból jöttem, ahol ugyanolyan etnikumú és vallású emberek vannak, akik ugyanazt a nyelvet beszélik. Most Erasmussal, lehetőségem van különböző vallásokból és kultúrákból megismerni embereket és megtanuljuk őket és a hagyományaikat tisztelni.

Mi volt a legérdekesebb dolog, amit eddig Erasmus alatt tanultál?

Mikor ideérkeztem, nem tudtam, hogy részt vehetek a kurzusokon, de csatlakozhattam a külföldről érkezett, mesterszakos hallgatók angolnyelvű óráira. Ez egy nagyon jó lehetőség, hogy megismerjek különböző kultúrákat. Dolgozom és tanulok is, mindkét részét megtapasztalhatom a programnak. Vannak magyar kollégáim, akiktől megismerhetem a magyar kultúrát, és a külföldi hallgatótársakon, oktatókon kersztül számos külföldi kultúrát is. Nem egyszerű váltani hallgatóból munkatársra, de megtanultam a magyar munkavégzésnek az egyensúlyát és a dinamikáját is.

Mennyi ideje vagy Magyarországon?

Szeptemberben jöttem ide, szóval néhány hónapja.

És eddig, hogy tetszik?

Először is, az építészet teljesen elvarázsol, főleg mikor a Duna parton sétálok. Ezek mellett nagyon szeretem itt a péksütiket, főleg a kakaós csigát, és a desszerteket. Nagyon tetszik a közlekedési rendszer is, mert nagyon fontos egy külföldinek tudnia, hogy akár nappal, akár este közlekedik, biztonságban van. Jó tudni még, hogy nagyon sok fiatal beszél angolul és sok külföldi is van itt, szóval nem érzem annyira magányosnak magamat. A magyar emberek nagyon kedvesek, bár természetesen itt is vannak kivételek. De szerencsére én még nem tapasztaltam negatív viselkedést. Budapest egy nagyszerű főváros. Nem annyira zsúfolt, mint más fővárosok, de így is nagyon sok dolgot lehet itt csinálni, ha pedig pihenni akarunk, számos csendes és békés parkot is találhatunk.

Milyen elvárásaid vannak a maradék itt töltött időddel kapcsolatban?

Kicsivel kevesebb mint hat hónapom maradt hátra. Először is szeretnék megtanulni magyarul, de nagyon bonyolult, az egyik legnehezebb nyelv a világon. De a felépítés hasonló a törökhöz, szóval ennek örül, de így is nehéz. Jelenleg nyelvórákra is járok. Azért is akarok jobban megtanulni magyarul, hogy jobban megismerjem a kultúrát. Szeretnék eljutni olyan helyekre, amit főleg a helyiek ismernek. Több egyetemi kurzuson is részt szeretnék venni, hogy jobban megismerjem a programot és az oktatási rendszert is mielőtt visszamegyek Törökországba. Szeretném otthon is felhasználni azt a tudást, amit itt elsajátítottam.

Tervezel újra megpályázni valamilyen programot. Tervezel visszajönni Magyarországra?

Aki egyszer elkezd megismerni egy másik kultúrát, nem tudja feladni és mindig jobban meg akarja ismerni. Szeretnék jelentkezni PhD-ra, mert nagyszerű ez az egyetem és talán azután visszamegyek Törökországba. Pontosan még nem tudom, majd meglátjuk 4-5 évvel múlva, addig bármi megtörténhet.

Említetted, hogy hat hónapod van hátra. Miket akarsz még itt Magyarországon megtapasztalni?

Eddig csak Budapesten jártam, szeretnék viszont más városokat is megismerni, mivel Budapest fővárosként kicsit nemzetközibb jellegű és szeretném jobban megismerni a magyar hagyományokat és ünnepeket. Például, én nem ünneplem a karácsonyt, de nagyon izgatott voltam, hogy lássam a díszítést, hogy miket esznek és isznak a magyarok, mik a szokások baráti és családi körben. Szeretnék több magyar barátot is, hogy az Intézetben lehessek egy híd a magyar és a nemzetközi hallgatók között, és segíteni nekik megvalósítani különböző rendezvényeket.

Van valamilyen tanácsod azoknak, akik megpályázták vagy tervezik megpályázni az ösztöndíjat?

Természetesen. Számos előnye van. Ott van persze a pénzügyi támogatás, ami nagyon fontos és felfedezni különböző országokat. Közismert, hogy ki kell lépni a komfortzónánkból, ha meg akarjuk ismerni önmagunkat, hogy felfedezzük, milyen potenciál rejtőzik bennünk. Ezért érdemes megpályázni ezt az ösztöndíjat és megtalálni a saját utadat.

 

Nézd meg itt és itt, miért javasolja Deniz az Erasmus programban való részvételt!

Nemzetközi lehetőségek PPK-s hallgatóknak

Erasmus kapcsolatokért felelős oktató az FTI-ben: Erdei Luca Alexa egyetemi tanársegéd