Kutatásértékelési dilemmák a felsőoktatásban
(...) a kutatásértékelés “pedagógiája” itt csaknem fontosabb szerephez jut, mint annak konkrét szakmai háttere” - mondta a tudományos teljesítményértékelés felsőoktatási trendjei kapcsán Dr. Soós Sándor, az ELTE PPK adjunktusa reflektálva a 2023. április 13-ai műhelykonferenciára. A beszélgetőpartnere Dr. Dorner Helga, az ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézetének intézetigazgatója volt, aki a 2023. október 25-ére tervezett Felsőoktatás-pedagógiai Konferencia szervezője is.
A felsőoktatási intézmények küldetésének három “klasszikus” pillére (oktatás, kutatás, társadalmi szerepvállalás) közül az utóbbi évtizedek trendjei, mint pl. az egyre erősödő tömegoktatás és erre vonatkozó társadalmi igények, a rangsor-prioritások, az infokommunikációs technológiák és ezek szerepét erősítő társadalmi szituációk (amilyen a COVID), valamint az ezzel szorosan összefüggő divatos és virágzó oktatási-tanulási paradigmák az oktatási pillért látszanak kikezdeni, illetve a felsőoktatás pedagógiáját hozzák állandó lépéskényszerbe. A konferencia számos tüntetét exponálta ennek a helyzetnek és folyamatnak, ami egyértelmű létjogosultságot kölcsönöz a területnek.
A hazai (és nemzetközi) felsőoktatásban zajló változásokat a saját kutatói, oktatói és szakmai tevékenységem kapcsán is észlelem. A szóban forgó terület, a kutatásértékelés és az egyetemi rangsorok világában a nemzetközileg is kritizált problematikus gyakorlatok hazai újratermelése tapasztalható (nem csak a rangsor-törekvések, hanem az intézményi kutatási teljesítmények értékelése terén is, legújabban pedig a kettő összekapcsolása révén). A kutatásértékelés jó, szakmailag megalapozott gyakorlatainak alkalmazása – főként a kvantitatív teljesítményértékelés terén – mint megoldás olyan szemléletváltást igényelne, amely nem csak a hazai akadémiai szférában okoz problémát, így az egyetlen lehetőség ennek a szakmai kommunikációja marad.
A kutatásértékelés témaköre, amelyet az előadásomban érintettem, elsősorban a felsőoktatás-menedzsment szempontjából releváns, ugyanakkor (a fentebb említett okok miatt) van egy alapvető, lényegében pedagógiai dimenziója. Tapasztalatom szerint a kutatásértékelés szakmai megalapozottságát csakis az intézményirányítás, tudománypolitika, felsőoktatás-politika szereplőire irányuló szemléletformáló tevékenységgel lehet fokozatosan felépíteni, olyannyira, hogy a kutatásértékelés “pedagógiája” itt csaknem fontosabb szerephez jut, mint annak konkrét szakmai háttere.
A műhelykonferencia tematikus fókusza elsősorban a korszerűnek tekintett oktatás-tanulási paradigmák, módszerek és technológiák területén mozgott, olyan visszatérő elemekkel, mint a legfrissebb átfogó kihívások kezelése (jellemzően a mesterséges intelligencia és ChatGPT). Ugyanakkor egyre feszítőbbnek látszik a kérdés, hogy a “korszerű felsőoktatási kontextusban” hogyan tartható fenn az egyetemi tudásátadás, ismeretrendszer és kompetenciák elsajátításának klasszikus, de elvárt és elvárható szintje.