Az emberi erőforrás tanácsadó szerepe a digitális átállásban
A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött.
Az ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézete és az NSZFH EPALE Magyarország által szervezett konferenciasorozat célja, hogy szakmai párbeszédet kezdeményezzen az emberi erőforrás menedzsment és a felnőttképzési szakterületen dolgozók között annak érdekében, hogy megismerjük egymás véleményét, tapasztalatait, alakítsuk egymás gondolkodásmódját. Az emberi erőforrás menedzsment és a felnőttképzés területén dolgozó szakemberek a digitális transzformációban kettős szerepet vállalnak. A gyorsan fejlődő technológiai megoldások, hasonlóan más szakterületekhez újabb és újabb lehetőségeket nyitnak a munkaerőbiztosítási és humánfejlesztési folyamatok automatizálására, hatékonyságának fokozására is. Az emberi erőforrás tanácsadók ugyanakkor a szervezetek versenyképességének megőrzését szolgáló digitális transzformációs folyamatok támogatásában is jelentős szerepet vállalnak a szervezet felkészítésével. A digitális átállás mindkét esetben komplex változási folyamatok menedzselését jelenti. A digitális átállást irányító, alakító vezetők, szakemberek, emberi erőforrás tanácsadók maguk is szemléletváltáson mennek keresztül, miközben nehezen átlátható, lehetőségekkel és veszélyekkel együtt járó folyamatokat irányítanak, koordinálnak. A konferenciára vállalati és egyetemi szférából érkezőket, oktatókat, kutatókat és hallgatókat várunk.
>>REGISZTRÁCIÓ<<
Dátum: 2025. február 27. 13:30-18:30
Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy utca 23-27., Aula
A konferencia programja
13.30-13.40 KÖSZÖNTŐ
Dr. Dorner Helga habil. egyetemi docens, az ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet intézetigazgatója
A konferencia háziasszonya: Dr. Hegyi-Halmos Nóra, az ELTE PPK FTI adjunktusa
13.40-14.30 PLENÁRIS ELŐADÁSOK
Mennyire lesz digitális a jövő HR funkciója?
Csépai Martin, Deloitte HR tanácsadási üzletágvezető
HR és az adattudomány találkozásának aktuális kérdései
Dr. Soós Sándor habilitált egyetemi docens, ELTE PPK FTI
14.30-14.40 POSZTERSZEKCIÓ BEMUTATÁSA
Pongor-Juhász Orsolya, ELTE PPK FTI oktatója
kávészünet és poszterkiállítás
15.00-16.30 PÁRHUZAMOS SZEKCIÓK
A digitális transzformáció összetettsége és sokszínűsége,
A digitális transzformáció szervezeti és emberi oldala a gyakorlatban
Moderátor: Dr. Lakner Szilvia egyetemi adjunktus, ELTE PPK FTI
Gaszmann György, digitalizációs és transzformációs igazgató CETIN Hungary,
Erdélyi Emőke, HR igazgató CETIN Hungary
A felnőttoktatói/képzői professzionalizáció kérdései a digitális átalakulás világában
Moderátor: Dr. Kovács Zsuzsa egyetemi adjunktus, ELTE PPK FTI
Horváth Miklós, ügyvezető igazgató, INSEDO Kft.
Sulyok Tamás, főiskolai adjunktus, Milton Friedman Egyetem
Miklós Emese, andragógus hallgató, ELTE PPK FTI
kávészünet és poszterkiállítás
17.00-18.00 KEREKASZTALBESZÉLGETÉS
Szemléletváltás az emberi erőforrás tanácsadó munkájában
Martin Gyöngyvér, interim HR vezető és üzleti tanácsadó, HR Lead
Dr. Ujhelyi Adrienn habil. egyetemi docens, ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszék, Dezinformáció és Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport
Dr. Otti Csaba, ügyvezető, Login Autonom, főiskolai docens, Metropolitan Egyetem, HR alapszak vezető
Dr. Schrankó Péter, Ringier Partner Üzletfejlesztési Szakértő
Moderátor: Dr. Tóth-Téglás Tünde egyetemi adjunktus, ELTE PPK FTI
18.00-18.15 KONFERENCIA ZÁRÁSA
Hallgatói poszter-pályázat
A konferencia fókuszában a digitális transzformáció emberi erőforrásokat érintő kérdései, valamint az emberi erőforrás menedzsment és a felnőttképzés területén dolgozó szakemberek előtt álló szakmai kihívások állnak. A meghirdetett pályázatban a konferencia témájához kapcsolódó tudományos munkákról készített összefoglaló munkákat várunk. A legjobb tudományos poszterek a konferencia időtartama alatt és azt követően az ELTE PPK Kazinczy utcai épületében lesz kiállítva. A poszterszekció alatt az érdeklődőknek lehetősége nyílik a poszterek készítőivel való szakmai diskurzus lefolytatására.
Pályázat feltételei:
- jelentkezési űrlap kitöltése 2025.02.04-ig
- tartalmi feltételek:
- emberi erőforrás menedzsment, munkahelyi tanulás, emberi erőforrás tanácsadót érintő digitális transzformáció hatásainak vizsgálata
- phd kutatás, tdk vagy szakdolgozati kutatás, kutatócsoporti munka bemutatása
Digitális poszterek elkészítésének határideje: 2025.02.16.
Poszterbemutató: 2025.02.27. (1075 Budapest, Kazinczy utca 23-27. Aula)
A poszterek nyomtatását és a nyertesek jutalmazását a HVG Állásbörze támogatja.